Justin az elmúlt évben pofátlanul nagy visszatérést tudott magáénak. Stílusával elnyerte az év férfija címet, magáénak tudhatja 2013 legjobb frizuráját és ha ez nem lenne elég, az év előadója is ő lett. Filmes szereplései nem igazán átütőek, de kit érdekel két ilyen nagyszerű album mellett.
Mielőtt még bővebben rátérnék elmúlt évi tevékenységeire, nézzük meg gyorsan ki is ez a 32 éves stílusikon.
Justin Memphis-i születésű pop és R&B énekes, zeneszerző, dalszövegíró és színész. Az 'N Sync feloszlása után szólókarrierbe kezdet. Első albuma a Justified volt, majd kiadta a FutureSex/LoveSounds című lemezét. Ezzel ő volt 2006/2007 legnépszerűbb előadója. 2009-ben Amerika legstílusosabb férfjijának választották. Sikere után pár év erejéig színészkedésbe kezdett. Játszott többek közt "A közösségi háló"-ban, a "Rossz tanár"-ban, valamint a "Barátáság extrákkal" című filmben. Létrehozta saját divatmárkáját William Rast néven. A hat Grammy-díj tulajdonos Justin az elmúlt évben visszatért zenei pályájához, így 2013-ban is a legnépszerűbb előadóvá vált.
Pár pont Timberlake 2013-as tevékenységeiről:
- Comeback koncertet játszott Jay-Z-vel a Super Bowl éjszakáján
- Több alkalommal is szerepelt Jimmy Fallonn Late Night című műsorában
- Kiadta albumát a 20/20 Experience első részét olyan zeneszámokkal mint a Mirrors és a Suit & Tie
- Majd megjelent a 20/20 Experience második része a Take back the night és a TKO szereplésével
- Szerepelt a Runner Runner (Vakszerencse) című filmben
"Suit & Tie Sh*t"
Justin-tól a kifinomult öltözködés soha nem állt távol, mutatja ezt a 2009-es elismerése is. Persze mindenkinek lehet melléfogása, így történhetet, hogy Britney Spears mellett mutatkozott, méghozzá nem is akárhogy. Talán jobb ha nem is emlegetjük. 2013-ban, stílusa által inspirált zeneszáma a "Suit & Tie" a slágerlisták, maga Timberlake pedig a legstílusosabb férfiak élére került. Justin közreműködésével Tom Ford létrehozott egy estéji ruhakollekciót, amelyek a "Suit & Tie" videóklipjének stílusát követik.
Timberlake stílusa nagyon hasonlít a másik nagy ikon David Beckham-éhez. Mind frizurában, mind ruházatilag hasonló vonalat képviselnek, hiszen Justin elhagyta popsztár múltját és egy érett férfi megjelenését sugározza.
Pár ötlet Timberlake öltözékéhez: